Versenyszellem – A pneumobil futamoktól a cégépítésig

Jármű-konstruktőri együttműködésből alakult ki barátság két fiatal mérnökhallgató között. Ipari rendszereket tervező és építő céget is alapítottak, amely a külföldi piacokon is megjelent.

Milyen a jó mérnök? Nyitott a világra, kíváncsian keresi a lehetőségeket, emellett mindig jobb, tökéletesebb megoldásra törekszik. A ma 28 éves Varga Balázsra már a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karán, kollégista diákként jellemző volt mindkét tulajdonság. Egy ösztöndíjat is elnyert az észak-norvégiai Narvik egyetemére, ahol ipari robotvezérlés fejlesztésében vett részt. Még a stockholmi ismerősök is ferdén néztek a sarkkörön túlra induló Balázsra, aki egy speciális pokrócot is kapott útravalóul: ezzel egy-két órát még nyersz, mielőtt halálra fagysz – kapta meg a csak félig-meddig viccnek szánt intelmet. A sarkkörön túli februári hóviharban a -25 fok ellenére is leizzadtak kissé a cserediákok, mikor a hágókon átkelve, a teljes erővel működő fűtés ellenére is a szélvédőn belül szaporodtak a hóvirágok.

Hazatérve és újabb kaland után kutatva 2007-ben Balázs összefogott egy másik évfolyamtársával, Németh Istvánnal, akivel már az első évfolyam óta jó barátságban voltak, hogy autót építsenek az első pneumobil versenyre, amelyet a Bosch Rexroth támogatásával rendeztek Egerben. Már elsőre is jó eredményeket értek el: megnyerték a konstruktőri kategóriát, és a harmadik leghosszabb távot tették meg a Gyalogkakukk névre keresztelt szerkezetükkel.

Innentől kezdve négyszer egymás után, egészen 2011-ig több díjat is nyertek. “A versenynek fix időpontja volt, így már nagyon fiatalon megtanultuk betartani a határidőket, jól működő szerkezeteket építettünk, és összeszokott a kis csapatunk is.” – emlékszik Balázs, aki egyébként 2011-ben elnyert Év Pneumobil díjára a legbüszkébb. Már csak azért is, mert az igen népszerűvé vált pneumobil futamon addigra már 40 csapat versenyzett, és a mezőny is nemzetközivé vált. Tanáraik is felfigyeltek rájuk: “Évről évre egyre több megkeresést kaptunk az egyetemtől, az ottani nagy projektek egy-egy fontos részfeladatával bíztak meg, mert a versenyeken elért sikereink mutatták, hogy jól tudunk együtt dolgozni. kezdetben jórészt ezekre a megbízásokra épült a cégünk is” – meséli Balázs

Mégsem lett egyből vállalkozó, pedig Békés megyében élő, kertészeti céget vezető szülei révén otthonról hozott azért némi affinitást ehhez. Mivel az  egyetem felől érkező felkérések eleinte nem termeltek eléggé kiszámítható jövedelmet, megpróbálkozott egy nagy nemzetközi cégnél. Egy a Bugatti Veyron szuper-sportautó alkatrészein is dolgozó mérnöki multihoz szegődött el funkciófejlesztőnek. Azonban kezdőként mindössze egy hajtómotor meghibásodás-előrejelző szoftveréhez kellett tesztprogramokat írnia. “Komolyan, ezzel töltsem az időm?” – tette fel magának a költői kérdést.

Ezért végül inkább Istvánnal közösen a még 2011-ben megalapított fejlesztőcég felfuttatására szánták el magukat, minden energiájukat erre a feladatra fordítva. Még a mérnöki tanulmányaik befejezését is pár évvel kitolták mindketten. Utólag ez jó döntésnek bizonyult, hiszen ma már több mint nyolc projekten dolgoznak párhuzamosan a MechatroMotive-nél, és a csapat is mintegy 10 fősre bővült: fejlesztőmérnökökkel, egyetem mellett dolgozó, elhivatott diákokkal. Pár hónapja az albérletet is kinőtték, ahol korábban dolgoztak: az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor Balázs ágya került le a pincébe, mert kellett a hely új asztaloknak. Végül Újbudán, egy négyes metróhoz közeli, minőségi irodaházban kötöttek ki, egészen egyszerűvé varázsolva az eleinte lazább, kezdő startupos működést. Azért babzsákok, darts és műszerekkel szerelt műhelysarok is helyet kapott az új minicégközpontban. A MechatroMotive a tavalyi, még egyetem mellett elért 7 millió után az idén már 20 millió, jövőre pedig akár 50 millió forintos bevételt is termelhet a mérnöki munkákból.

Az egyedi fejlesztésű rendszerek mellett szériatermékeket is terveznek. Az egyik legnagyobb reményt ahhoz a motorsport számára fejlesztett fedélzeti műszeregyütteshez fűzik, amely a Racing Car Diagnostic (RCD) nevet kapta. Ennek az egységnek a személyreszabott verzióját használja például a MammuthWorks  nevű startup is, amely a világpiacra tervez betörni hatalmas, távirányítású modellautójával. De dolgoznak nagy állami és magáncégeknek is komplett, egyedi vezérlőelektronikák megtervezésén, kivitelezésén, sőt a hozzá való beágyazott, PC-s és Android szoftverek programozásán is. Azaz végre valódi mérnöki kihíváson.

Az eredeti cikk a Figyelő 2014/48 számában jelent meg (54. oldal)

FacebookLinkedIn