A cikkben összegyűjtöttünk az olyan publikusan elérhető bejegyzéseket, amelyekben feltűnik az RCD Display termékünk. Karácsonyi drift A 0:32-kor, a kocsi beindításakor jól látszik a RCD Display kijelzője. Driftelés közben A kép minősége nem a legjobb, de így is könnyen felismerhető a kormány mögötti kijelző. Nem csak 4 kerékre #kefomotostudent #GAMF #PAE #kecskemét #motostudent #mechatromotive #tilt Hatos […]


Elérkeztünk 2017 végére és ahogy az minden cégnél szokás, mi is visszatekintünk a mögöttünk hagyott évre. A lista a teljesség igénye nélkül készült, de igyekeztünk a fontosabb projekteket, konferenciákat, sajtómegjelenéseket összegyűjteni. Következzen 2017 havi bontásban.


Fontosnak tartjuk, hogy folyamatosan jelen legyünk szakmai közegben, így rendszeresen járunk konferenciákra, meetupokra, egyéb rendezvényekre, ahol szakmai tudás naprakészen tartása mellett a régi kapcsolatok ápolása és újak kialakítása a fő célunk. Sokszor nemcsak vendégként szerepelünk a rendezvényeken, gyakran kérnek fel minket előadónak is.


A MOL 7 tolatómozdonyát újíttatja fel. A program során 7 mozdonyt vadonatúj dízelmotorral szerelik fel. Továbbá a járművekben felújítják az alvázat, a mozdonyszekrényt, a forgóvázat, a fő generátort, valamennyi pneumatikus és segédüzemi rendszert, a vonó-, ütköző- és kapcsolókészülékeket, az új dízelmotorokhoz új, korszerű vezérlő- és szabályozórendszert építenek be, valamint újra fényezik a mozdonyokat.


A MechatroMotive képviseletében Varga Balázs (CEO) is részt vett azon a gondolatébresztő közéleti vitaesten, amit a BME Gépész Szakkollégiuma szervezett a Kármán Tódor Kollégium aulájába 2016.03.17-én. A rendezvényen a munkaerőpiac számos résztvevője jelen volt. Érkeztek előadók a multi-, a kis- és a saját vállalkozásban dolgozók világából is.  Az este során azt vitatták a meghívottak, milyen előnyei, hátrányai vannak az […]

Bővebben

Már 16 országban megtalálhatóak az RCD Display termékeink! Köszönjük a bizalmat partnereinknek! Továbbra is keressük forgalmazóinkat a világ minden területén! Magyarország 4B Kft. Spanyolország GMC Sport Portugália GMC Sport Szlovákia Alexander Baffy Ausztria Dutter Racing Ausztrália Auto Sport Electronics  Katar Atuning racing  Izrael Sparco  Litvánia EAMV Motorsport  Svédország AG:s i Norrköping Finnország Sporttiauto Tajvan JRC Motorsports   […]

Bővebben


Az RCD Display grafikus kijelzője segítségével képes a vezető számára szükséges adatok megjelenítésére, legyen szó egy paraméter kiemeléséről vagy részletes diagnosztikai adatokról. A műszeregység képes a motorvezérlővel való kommunikációra, adat lekérésre, illetve sajátmaga is képes szenzor jelek közvetlen mérésére. Mostantól a fekete szín mellett ezüst színben is rendelhető! További részletek a Termékek illetve a Referenciák pontban olvashatóak a […]

Bővebben


Újabb országokban érhető el az RCD Display! A jövőben a GMC Sport forgalmazza Spanyolország és Portugália szerte műszeregységünket! Az RCD Display grafikus kijelzője segítségével képes a vezető számára szükséges adatok megjelenítésére, legyen szó egy paraméter kiemeléséről vagy részletes diagnosztikai adatokról. A műszeregység képes a motorvezérlővel való kommunikációra, adat lekérésre, illetve sajátmaga is képes szenzor jelek közvetlen mérésére. […]

Bővebben

12